8. Fluoridok
A világ szinte minden országában kapható fogkrémek túlnyomó többsége
fluoridos – mert ugye "fogorvosunk is ezt ajánlja". A
reklámszakirodalom szerint a fogzománcon keresztül felszívódva erősíti azt, és
megvédi a fogakat a szuvasodástól.
Vajon a fogzománcon keresztül felszívódik –e valami? A kutatások
bebizonytották, hogy semmi!
Akkor miért raknak a fogkrémbe fluoridot? Hol fog fölszívódni a fluorid?
Egyáltalán mi is az a fluorid?
A fluorid a legerősebb mérgek egyike: Sok növényvédő szer tartalmaz fluort
molekulavázában. A kemoterápiában használt készítmények között is található
ilyen vegyület. Legfontosabb káros hatásai a következők:
- Mérgező mivoltának
mértékére jellemző, hogy olyan ipari vidékeken, ahol hidrogén-fluorid
formában kerül a levegőbe, már 0,1 ppb koncentrációban
immunrendszer-károsító hatását észlelték elsősorban gyermekeknél.
- Több mint 62 enzim
működését képes gátolni szervezetünkben. Közöttük találhatók a DNS-ben
keletkezett hibák javításáért felelős enzimek, valamint az ingerületátvitel
során kulcsszerepet játszó kolinészteráz enzim is. Érdekességként jegyzem
meg, hogy azok a molekulák, amelyeket idegbénító gázként vetettek be
háborúk idején, szintén elsősorban a kolinészteráz enzim bénításán
keresztül ölnek.
- Megváltoztathatja
az információátvitelben kulcsszerepet játszó DNS molekula szintézisét, nem
kívánatos szerkezetű DNS-láncok jöhetnek létre. Ezt nevezik a biokémiában
mutációnak, és ezért a fluor mutagén elem.
- Módosíthatja a
kromoszómák szerkezetét.
- Gyorsíthatja a
daganatok kialakulását, növeli a daganatképződés kockázatát.
- Mivel a fluorid
nagyon kis méretű elem, képes az agyba is behatolni. Ennek egyik
kimutatott komoly következménye a tanulási képesség csökkenése és
memóriazavar kialakulása. Kínában a fluoridos ivóvizet fogyasztó gyermekek
IQ-ja jóval alacsonyabb, mint azoké, akik nem isznak magas fluoridtartalmú
vizet. Számos vizsgálat igazolta, hogy aki több mint 1 ppm (mg/l)
fluoridot tartalmazó vizet iszik huzamosabb időn át (pl. egy-két év),
annak IQ-ja a kár 70 alá is csökkenhet.
- Arra is fény
derült, hogy a fluorid az agyban az oxidatív folyamatok felgyorsításával,
a szabadgyök-koncentráció növelésének serkentésével fejti ki káros
hatását. Agyunkban a tobozmirigy az egyik gyűjtőhelye a bekerült
fluoridnak. Ez a mirigy termeli a melatonin nevű hormont, amely kiváló
antioxidáns, valamint az alvás-ébrenlét ciklus - ezen keresztül biológiai
óránk - egyik szabályozója. A tobozmirigyben felgyülemlő fluorid hatásra
csökkent a melatonintermelés.
Hol használják ma a fluort?
- A félvezető ipar
és az új nanotechnológia, használják a fluor plazmát, maratásra
- Egyes eljárások
használják a hidrogén-fluoridot matt üveg előállítására (marja az üveget)
- Fluorozott
polimereket használnak mint tapadásgátló bevonatokat: teflon
- A hűtőgépek még
használják a freonokat mint hőszállító közeget. A freonok az ózon
ellenségei és ezért mind kevésbé használják. A freon negatív hatásáért nem
a fluor a felelős, hanem a klór.
- Az egészségügyben
a fluor jelen van egyes érzéstelenítőkben, antibiotikumokban, gombaölőszerekben,
adalékként egyes fogpasztákban mint fogszuvasodást gátló szer.
- Nagy adagban a
nátrium-fluoridot mint rovarirtót használták.
- A hatvanas években
kísérletek folytak a fluornak rakéta üzemanyagként történő alkalmazására.
Mérgező és maró hatása miatt a kutatások abbamaradtak.
A fluor hatása az élővilágra:
Az elemi fluor, a fluor-hidrogén és a vízben oldódó szervetlen fluoridok,
nagyon mérgezők és maró hatásúak. Ezért nagy elővigyázattal kell kezelni és
kerülni, hogy a bőrre vagy a szembe kerüljenek. A fluor nagyon reaktív és
szerves anyaggal érintkezvén, ebből hidrogént von el és hidrogén-fluorid (HF)
keletkezik, ez az első lépés a bőr roncsolásában. A keletkezett HF, ellentétben
más erős savakkal, a bőrfelületben egyre mélyebbre hatol, és ez a második és
veszélyesebb lépés a bőr roncsolásában. Ezt még fokozza az is hogy az
idegvégződések is károsodnak és az első fázisokban az égés fájdalom mentes. A
hidrogén-fluorid reagálhat a csont kalciumával, és idült csontkárosodást okoz.
Ennél veszélyesebb, a szervezetben lévő kalcium megkötése, ami szívritmus
zavart okoz, és szívmegállás következhet be. Ha a HF a bőrfelület 2,5%-át
érinti (ez kb. 23 cm2) és nem mossák le azonnal bő vízzel, a sebesült nyílt,
nehezen gyógyuló sebeket szerez, ha még sikerül is túlélni a balesetet.
A fogkrémek számos, lassan ható mérget tartalmaznak, mint például a
szaharin, a mesterséges színezékek és ízesítők (mind potenciális rákkeltők). Ám
a legaggasztóbb továbbra is az, hogy minden tubus fogkrémünk halálos adag
fluoridot tartalmaz. Míg Európában a fluoridtartalmú fogkrémeket egészségesnek
kiáltják ki a reklámokban, az Egyesült Államokban az Élelmiszer- és
Gyógyszerügyi Hivatal (Food and Drug Administraton, FDA) előírja, hogy a
csomagoláson fel kell tüntetni az egészségügyi kockázatokra vonatkozó
figyelmeztetéseket, valamint azt az információt, hogy a fogkrém lenyelése
esetén a helyi toxikológiai intézethez kell fordulni. A Skandináv országokban
és a volt Szovjetunió területén törvények korlátozzák a használatát, fogkrémekben
való alkalmazása tilos.
Bármily megdöbbentő is, de fogkrémet, azaz egy olyan terméket, amit a
szánkba veszünk és gyakran le is nyelünk - bárki előállíthat és árulhat,
engedélyek csupán akkor szükségesek, ha a gyártók valamilyen gyógyhatást
tulajdonítanak a terméknek (például a fog érzékenységének csökkentése).
|